Befejeződtek a Bethlen Gábor Alap által támogatott felújítási munkálatok

A Jakab Antal Ház Ház működtetését 2016-tól a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas közvetlen irányítása alá vonta, és elkezdte felújítani, korszerűsíteni azzal a céllal, hogy minél több zarándokprogramot, lelkigyakorlatot, rangos és tartalmas képzést és rendezvényt tegyen hozzáférhetővé az erdélyi emberek számára civilizált, barátságos és megfizethető körülmények között. A Ház felújítási munkálatai a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósultak meg, mintegy 160 millió forintos értékben. A 2017 augusztusától 2019 júniusáig tartó munkálatok során megújultak a Ház belső terei, így a hotelszobák a hozzájuk tartozó fürdőszobákkal, a folyosók, lépcsőházak, tárgyaló- és konferenciatermek, illetve a hotel konyhája is. Kicserélték a nyílászárókat és új színt kapott az épület külső vakolata, ezáltal ma már megjelenésében is melegebb hangulatot sugároz a Jakab Antal Ház. Mindezek mellett kültéri munkálatok is folytak: a parkolók új aszfaltburkolatottal, a járdák új térkövekkel lettek befedve, végül pedig az étteremhez tartozó terasz és az épületkomplexumot körülvevő zöldövezet újult meg.

DE
Nach oben scrollen